Mindezek ellenére hitt abban, hogy vár rá még valami, és azt remélte, hogy azt a valamit a gyerekei segítségével fogja megtalálni.

 Pár perc múlva Steve arra lett figyelmes, hogy a nap megcsillan egy poros kombi szélvédőjén. Az autót évekkel ezelőtt vették Kimmel együtt, hogy legyen mivel kiruccanniuk Costcóba a hétvégékre, és hogy elmehessenek kirándulni. Felmerült benne, hogy Kimnek eszébe jutott-e lecserélni az olajat, mielőtt nekivágtak ennek az útnak, vagy egyáltalán foglalkozott-e azóta az olajszinttel, amióta ő elköltözött otthonról. Valószínűleg nem, gondolta. Kim sosem értett ezekhez a dolgokhoz, ezért az ilyen jellegű munkák rámaradtak.
 Életének az a része azonban lezárult.
 Steve felállt a zongorától, s mire kilépett a tornácra, Jonah már kint is volt a kocsiból, és rohant felé. A haja kócos volt, a szemüvege elgörbült, ceruzavékony karja és lába kalimpált. Steve-nek elszorult a torka, mert eszébe jutott, mennyi mindenről lemaradt az elmúlt három évben.
 - Apa!
 - Jonah! - kiáltott vissza a férfi, miközben átvágott a kavicsos homokkal borított udvaron. Amikor Jonah a karjába ugrott, össze kellett szednie magát, hogy meg tudja tartani az egyensúlyát.
 - Rendesen megnőttél! - állapította meg.
 - Te pedig rendesen összementél! - válaszolta Jonah. - És soványabb is vagy.
 Steve magához szorította a fiát, mielőtt letette volna.
 - Örülök, hogy itt vagy.
 - Én is. Anya és Ronnie végigveszekedték az utat.
 - Ez nem hangzik túl jól.
 - Ugyan, nem vettem róluk tudomást. Kivéve, amikor adtam alájuk a lovat.
 - Ó - felelte Steve.
 Jonah feltolta az orrán a szemüvegét.
 - Miért nem engedi anya, hogy repülővel utazzunk?
 - Megkérdezted már tőle?
 - Nem.
 - Talán megkérdezhetnéd.
 - Nem fontos. Csak kíváncsi voltam, te tudod-e.
 Steve elmosolyodott. Már el is felejtette, milyen bőbeszédű fia van.
 - Hű, ez itt a házad?
 - Aha.
 - De hát ez a hely csúcsszuper!
 Steve eltűnődött, vajon Jonah komolyan gondolta-e, amit mondott. A ház ugyanis minden volt, csak csúcsszuper nem. Azon sem csodálkozott volna, ha kiderül, hogy ez a legrégebbi ház egész Wrightsville Beachen. Ráadásul a házikó beszorult az elmúlt tíz évben épült két hatalmas épület közé, s ettől még apróbbnak tűnt. A festék málladozott, a tetőről több cserép is hiányzott, a terasz romokban - Steve csöppet sem lett volna meglepve, ha a legközelebbi nagyobb vihar egyszerűen elfújja a házat, ráadásul afelől sem volt kétsége, hogy ennek a szomszédok is örültek volna. Amióta ugyanis beköltözött, még egyik szomszéd sem állt szóba vele.
 - Úgy gondolod? - kérdezte Jonah-t.
 - Naná. A parton van. Kell ennél több? Belemárthatom a lábam? - mutatott a fiú az óceán felé.
 - Persze. De légy óvatos. És maradj a ház mögött. Ne mászkálj el sehová.
 - Rendben.
 Steve nézte, ahogy Jonah futva távolodik, s csak azután fordult meg, hogy Kimnek is köszönjön. Ronnie is kiszállt már az autóból, de még  mindig a kocsi mellett ácsorgott.
 - Helló, Kim - szólalt meg a férfi.
 - Steve - a nő előrehajolt, és futólag átölelte a férfit. - Minden rendben? - kérdezte. - Le vagy fogyva.
 - Jól vagyok.
 Kim válla fölött átnézve Steve látta, ahogy Ronnie lassan  elindul feléjük. Megdöbbenve figyelte, mennyit változott a lánya, amióta Kim legutóbbi fényképét elküldte neki e-mailben. Nyoma sem volt már annak a tipikus amerikai lánynak, aki az emlékeiben élt - most egy lila csíkokkal tarkított, hosszú, barna hajú, feketére lakkozott körmű, sötét ruhákba bújt fiatal nő állt előtte. Steve újra megállapította, hogy - leszámítva a lázadó tinédzserek tipikus külsőségeit - Ronnie nagyon hasonlít az anyjára. Ez tetszett neki. Pont olyan bájosnak találta Ronnie-t, mint régen.
 Steve megköszörülte a torkát.
 - Helló, szívem. Jó, hogy újra látlak.
 Ronnie nem válaszolt.
 - Azért lehetnél kedvesebb is - nézett a lányára haragosan Kim. - Az apád beszél hozzád. Mondj valamit.
 - Jól van - fonta össze a karját a mellkasa előtt Ronnie. - Mit szólnál ehhez? Nem fogok zongorázni neked.
 Ronnie! - Steve hallotta Kim hangjában az elkeseredettséget.
 - Mi van? - emelte föl a fejét a lány. - Gondoltam, jobb, ha ezt minél hamarabb tisztázzuk.
 Mielőtt Kim válaszolhatott volna, Steve megrázta a fejét. Nem volt kedve vitatkozni.
 - Semmi baj, Kim.
 - Igen, anya, semmi baj - csapott le Ronnie a kínálkozó alkalomra. - Ki kell nyújtóztatnom a lábam. Sétálok egyet.
 Miközben Ronnie elsasszézott mellőlük, Steve látta, hogy Kim azon vívódik, hogy a lány után szóljon-e. Végül aztán nem szólt egy szót sem. 
 - Hosszú volt az út? - kérdezte a férfi, csak hogy oldja a feszültséget.
 - Elképzelni sem tudod, mennyire.
 Steve elmosolyodott, s egy pillanatra eljátszott a gondolattal, hogy ők ketten még mindig házasok, ugyanabban a csapatban játszanak, és szerelmesek egymásba. És ezt nem volt nehéz elképzelnie.
 Annak ellenére sem, hogy ebből egy szó sem volt igaz.
  

 Steve miután kipakolta a csomagokat, a konyhába ment, ahol kiütögetett néhány jégkockát a régimódi jégkockatartóból, majd beledobta őket két teljesen különböző pohárba, melyeket akkor talált a házba, amikor beköltözött. Hallotta, hogy a háta mögött Kim lép a konyhába. Felemelt egy kancsó teát, megtöltötte a két poharat, és az egyiket a nőnek nyújtotta. Odakint Jonah felváltva üldözte a hullámokat és hagyta, hogy a hullámok üldözzék őt, miközben a sirályok feje fölött csapkodtak a szárnyukkal.
 - Úgy tűnik Jonah jól érzi magát - szólalt meg a férfi.
 Kim közelebb lépett az ablakhoz.
 - Hetek óta izgatott volt az utazás miatt. - A nő elhallgatott egy pillanatra. - Hiányoztál neki.
 - Ő is nekem.
 - Tudom - biztosította Kim a férfit. Belekortyolt a teájába, aztán körülnézett a konyhában. - Szóval itt laksz, hm? Nagyon... eredeti.
 - Az eredeti alatt, gondolom, azt érted, hogy beázik a tető, és nincs légkondicionáló.
 Kim halványan elmosolyodott.
 - Tudom, nem valami fényes hely. De csöndes, és mindennap látom a napfelkeltét.
 - És az egyház tényleg nem kér egy fillért sem azért, hogy itt lakhass?
 - Valamikor Carson Johnsoné volt itt minden - magyarázta Steve. - Ő egy helyi festőművész volt, s amikor meghalt, a templomra hagyta a házát. Harris lelkész pedig megengedte, hogy használjam az épületet, amíg el nem adják.
 - És milyen újra itt lakni? Úgy értem, a szüleid is itt laktak, mennyire is innen? Háromsaroknyira?
 Valójában hétre. Közel.
 - Semmi különös - vonta meg a vállát a férfi.
 - Annyira zsúfolt lett ez a hely. Teljesen megváltozott, mióta legutóbb itt jártam.
 - Minden változik - szögezte le Steve. Nekitámaszkodott a konyhaszekrénynek, majd keresztbe tette a lábát. - Na, és mikor lesz a nagy nap? - váltott témát. - Mármint tiéd és Briané?
 - Steve... ami ezt illeti...
 - Semmi baj - emelte föl a kezét a férfi. - Örülök, hogy találtál valakit.
 Kim a férfira meredt, nyilvánvalóan azon gondolkozott, hogy szó szerint értheti-e Steve szavait, vagy a volt férje ezzel csak azt akarja palástolni, mennyire érzékenyen érinti a téma.
 - Januárban - mondta végül. - Szeretném, hogy tudd: a gyerekekkel... Brian nem akar több lenni velük kapcsolatban, mint ami. Kedvelnéd őt.
 - Biztos vagyok benne. - Steve belekortyolt a teába, majd letette a poharat. - És a gyerekek mit gondolnak róla? 
 - Úgy látom, Jonah jól kijön vele, de ő mindenkivel megtalálja a hangot.
 - És Ronnie?
 - Pont úgy van vele, ahogy veled is.
 
  

Oldal: Az utolsó dal
A könyvek világában... - © 2008 - 2024 - konyvekneked.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat